Ezoteria

Nevét első szentélyéről kapta, melyet Eleusziszban (Athéntól 15 km ÉNy-ra) Kr. e. a 15. sz: valószínűleg a trákok alapítottak. Az eleusziszi misztériumok célja az volt, hogy fölébressze a beavatottakban a halál utáni lét, a túlvilági jutalmazás és büntetés hitét. A beavatásból kizárták a barbárokat, a rabszolgákat, a gyilkosokat és a bűnösöket. Az eleusziszi misztériumoknak papsága is volt. - Alapításáról a Démétérhez szóló homéroszi himnusz számol be, megörökítve a 2 istennő, Démétér és Perszephoné mítoszát: Démétér leányát, Perszephonét virágszedés közben elrabolja Pluton/Hádész. Démétér 9 napig keresi, s mikor megtudja, hogy a leányrablás mögött Zeusz rejtőzik, haragjában nem tér vissza az Olümposzra, hanem az eleusziszi Szűz-forrásnál telepszik le. Keleosz király kastélyába hívja, s az éppen akkor született Démophon dajkájának szánja. Démétér halhatatlanná akarja tenni a fiút, s amikor megakadályozzák ebben, elárulja, hogy istennő, s követeli, hogy szentélyt építsenek neki. Visszavonul és nagy szárazságot bocsát a földre. Erre Pluton engedékenyebb lesz, és Perszephonét évenként 8 hónapra hazaengedi az anyjához. Négy hónapra azonban minden évben le kell szállnia férjéhez az alvilágba. Az így kiengesztelt Démétér visszatért az Olümposzra, de előbb megtanította az embereket az eleusziszi misztériumokra és szertartásokra. - A beavatás 2 lépésben történt: az ún. "kis misztériumok" Athén egyik elővárosában, Agrában tavasszal kezdődtek. A jelöltek egy müsztagogosz, 'beavató' irányításával böjtöltek, tisztulási szertartásokon vettek részt, áldozatokat mutattak be, s előadták a mítosz meghatározott epizódjait. Az így beavatottak (müsztai) ősszel már korlátozott joggal részt vehettek a nagy misztériumokban, de csak egy évvel később avatták be őket egészen, ekkor váltak epoptai-já, 'szemlélőkké'. Az első beavatást, melyet nem védett a szigorú titoktartás, a művészek sokszor ábrázolták. - Ősszel 9 napon át ünnepelték a "nagy misztériumokat": az 1. nap az athéni Eleuszinionban telt Eleusziszból hozott megsztelt tárgyakkal, a 2. napon nagy körmenet vonult a tengerhez (mosdás és malacáldozatok), a 3-4. nap a nagy áldozat napja, az 5. nap volt a csúcspont, nagy körmenetben vonultak Athénból Eleusziszba, s éjszaka az istennők tiszteletére énekeltek és táncoltak. A 6. nap böjt és áldozatbemutatás napja volt, a 7. napról nem maradt fenn adat, a 8. nap a halottakkal kapcsolatos szertartásokkal telt, s a 9. napon visszatértek Athénba. A beavatottak azonban nem alkottak sem egyházat, sem titkos szövetséget; a beavatásnak tisztán másvilági jelentősége volt és nem állt szemben a hivatalos kultuszokkal.

A nagyon szigorú titokfegyelemmel védett eleusziszi misztériumokról igen kevés adatunk van. Római Hüppolütosz bizonyossággal állítja, hogy a 'kimondhatatlan', „a nagy és csodálatos és tökéletes látvány-misztérium” egy „egy némán learatott kalász” volt. Egy levágott kalász volt a szent cselekmény csúcspontján az egyszer s mindenkorra üdvözítő látvány, e jelben a misztérium papja a beavatás éjsötét csöndjében, melybe váratlanul fény világított be, 'megjelenítette a Szentet'. E kalász ereje a kultuszból fakadt. Itt sűrűsödött össze az eleusziszi misztériumoknak az a "kimondhatatlan" titka, mely Perszephonéhoz kötődött, sőt ő maga volt az. Őt, az alvilág istennőjét pillantotta meg a beavatott a fénnyel körülvett szent kalászban; e látványban, melyben csúcspontjára ért a szertartás, történt a szabadítás, melyet Hippolütosz misztériumnak nevez. Egy 'látvány-misztérium' történt itt, ami az alvilágból való fölemelkedést, 'föltámadást', s ezáltal a szemlélő üdvösségét tette láthatóvá ebben és az eljövendő világban. Aki az 'érkező' istennő e jelképét látta, átadhatta magát annak a boldog bizonyosságnak, hogy jobb reménnyel halhat meg. (Cicero: De leg. II. 14,36.) A Démétérhez szóló homéroszi himnusz szerint „boldog az emberek között a földön, aki látta ezt. Akit nem avattak be, aki nem részesült belőle”, az „komor sötétségben hal meg”. Az Eleusziszban zajló ünnepek nem csupán a gabonamag jelképét felhasználó sok temetési szertartás értelmét világítják meg. Érdemes végiggondolni, mit jelentett ez a magával ragadó vallási jelenség egyáltalán a görög ember létértelmezésében. Az eleusziszi beavatás több volt, mint egy szokásos ünnep: átfogta a világot. Vettius Agorius Praetextatusa szerint az élet (bíos) a hellének számára élhetetlen lett volna, ha az eleusziszi misztériumok nincsenek. Az eleusziszi beavatás éjszakájának kalásza a görög hit számára a legszentebb szimbólum volt, amelytől a beavatottak evilági és örök üdvössége függött.

Címkék: beavatás görög lélek újjászületés