Nem lehet nagyon erősen ragaszkodni ahhoz, hogy az emberben a halál beálltával hirtelen változás megy végbe. Éppen ellenkezőleg, az ember halála után pontosan ugyanaz marad, mint annak előtte volt, kivéve, hogy többé nincs fizikai teste. Ugyanaz az értelme, ugyanaz a beállítottsága, ugyanazok az erényei és bűnei, a fizikai test elvesztése nem teszi különbözőbbé másoktól, mint egy kabát levetése. Egyébként is azok között a körülmények között találja magát, amelyeket saját gondolatai és vágyai már megteremtettek számára. Nem létezik olyan, mint kívülről jövő jutalom vagy büntetés, csak annak a jelenlegi eredménye, amit saját maga tett, mondott és gondolt, amíg a fizikai világban élt.

Ahogyan a halál utáni asztrális élet leírásával haladunk előre, fel fogjuk ismerni, hogy a valódi tények jelentős pontossággal megegyeznek a katolikusok purgatóriumával és a görögök Hádésszel vagy alvilággal kapcsolatos elképzelésével.

A halál általános kiegyenlítőként való költői elképzelése csak tudatlanságból született abszurditás, mert valójában a fizikai test elvesztése a legtöbb esetben sem a jellemben, sem az értelemben semmilyen változást nem okoz, ezért az úgynevezett halottak között is éppen oly sok értelembeli különbség van, mint az élők között.

Az első és legfontosabb tény, amit meg kell értenünk, hogy a halál után nem valami furcsa élet következik, hanem a jelenlegi fizikai élet folytatása, de bizonyos megváltozott feltételek között.

Annyira így van ez, hogy amikor az ember először érkezik az asztrális síkra a fizikai halál után, nem mindig ismeri fel, hogy meghalt, és még akkor is, amikor rájön, hogy mi történt vele, nem mindig érti meg elsőre, hogy az asztrális világ miben különbözik a fizikaitól.

Néhány esetben az emberek azt a tényt, hogy még mindig tudatuknál vannak, teljes bizonyítéknak tekintik, hogy nem haltak meg, és ez így van a lélek halhatatlanságában való, sokszor hangoztatott hite ellenére.

Ha az ember korábban soha nem hallott az asztrális sík életéről, valószínűleg többé-kevésbé összezavarják azok a teljesen váratlan körülmények, amelyek között magát találja. Végül elfogadja ezeket a körülményeket, amiket nem ért, és szükségesnek és elkerülhetetlennek tartja azokat.

Szétnézve az új világban, első pillantásra valószínűleg nagyon kevés különbséget lát, és feltételezi, hogy ugyanarra a világra tekint, mint korábban. Amint már láttuk, az asztrális anyag minden fokozatát vonzza a fizikai anyag megfelelő fokozata. Ezért ha úgy képzeljük, hogy a fizikai világ megszűnt létezni, anélkül, hogy bármilyen más változás történt volna, annak tökéletes másolatát még mindig megtaláljuk az asztrális anyagban. Ennek következtében az asztrális síkon lévő ember még mindig látja a megszokott falakat, bútorokat, embereket, stb., és a legsűrűbb asztrális anyagtípus a korábbival megegyező tisztaságú körvonalakat teremt. Ha azonban alaposabban megvizsgálná ezeket a tárgyakat, azt észlelné, hogy minden részecske láthatóan gyors mozgásban van, ahelyett, hogy csak láthatatlanul mozognának, mint a fizikai síkon teszik. Azonban - ahogyan ezt néhányan gondosan megfigyelték - aki meghal, először gyakran észre sem veszi, hogy bármilyen változás is történt vele. Így sokan, különösen a nyugati országokban, nehezen hiszik el, hogy meghaltak, egyszerűen azért, mert még mindig látnak, hallanak, éreznek és gondolkodnak. A történtek megértése valószínűleg fokozatosan kezd felderengeni, amint az ember felismeri, hogy bár láthatja barátait, de nem tud mindig érintkezni velük. Néha beszél hozzájuk, és úgy tűnik, nem hallják, megpróbálja megérinteni őket, és azt találja, hogy nem tud hatni rájuk. Sőt, egy időre azt is elhiteti magával, hogy álmodik, mert máskor, amikor barátai alszanak, tökéletesen észreveszik, és beszélnek vele, mint régen.

Majd fokozatosan kezdi felismerni a jelenlegi élete és azon élete közötti különbségeket, amelyet a fizikai világban élt. Például hamarosan úgy találja, hogy minden fájdalom és fáradtság megszűnt számára. Arra is rájön, hogy az asztrális világban a vágyak és a gondolatok látható formában fejeződnek ki, bár ezek leginkább a sík finomabb anyagából állnak. Ahogyan élete halad tovább, ezek egyre inkább nyilvánvalókká válnak.

Mi több, bár az asztrális síkon levő ember általában nem képes látni barátai fizikai testeit, láthatja és látja is az asztrális testüket, ennek következtében ismeri érzéseiket és gondolataikat. Így szükségszerűen nem lesz képes fizikai életük eseményeit részleteiben is követni, viszont azonnal felismer olyan érzéseket, mint a szeretet, a gyűlölet, a féltékenység vagy irigység, mert azok barátai asztrális testén keresztül fejeződnek ki.

Így, bár az élők gyakran azt feltételezik, hogy "elvesztették" a halottat, a halottak egy pillanatig sincsenek abban a hitben, hogy elvesztették az élőket.

Valójában a halál után az asztrális testében élő embert sokkal könnyebben és mélyebben befolyásolják a fizikai világbeli barátai érzelmei, mint amikor a földön volt, mert nincs fizikai teste, amely tompítaná érzékelését.

Az asztrális síkon lévő ember általában a tárgyak nem teljes asztrális mását látja, csak azt a részét, amely ahhoz az adott alsíkhoz tartozik, amelyen abban a pillanatban él.

Sőt az ember nem mindig ismeri fel biztonsággal egy fizikai test asztrális mását, még amikor látja is azt. Általában jelentős gyakorlatra van szüksége, mielőtt tisztán azonosítani tudná a tárgyakat, és minden kísérlete, hogy azokkal foglalkozzon, könnyen megbízhatatlan és bizonytalan eredményt ad. Ennek példáival gyakran találkozunk a kísértetjárta házakban, ahol kődobálás és fizikai tárgyak bizonytalan és ügyetlen mozgatása történik.

Gyakran mivel a halott nem jön rá, hogy nem kell dolgoznia egy élőért, ennie, aludnia, stb., az ember a halála után folytathatja az étel elkészítést és elfogyaszthatja a teljesen képzelete által teremtett ételeket, sőt akár házat is építhet magának, hogy abban lakjon. Feljegyezték egy ember esetét, aki kőről kőre épített magának egy házat, és minden követ külön-külön teremtett meg saját gondolataival. Természetesen ugyanezzel az erőfeszítéssel egyszerre az egész házat is megteremthette volna. Végül megértették vele, hogy mivel a köveknek nincs súlyuk, a fizikai sík állapotaitól eltérő körülmények között van, és így vették rá további kutatásokra.

Ehhez hasonlóan, az ember, akinek az asztrális élet körülményei újak, egy szobába való be- és kilépését továbbra is az ajtón vagy az ablakon keresztül folytathatja, és nem jön rá, hogy a falakon éppen olyan könnyedén mehet keresztül. Ugyanezért járhat a földön, noha éppúgy repülhetne is a levegőben.

Az az ember, aki már a földi élete alatt olvasott róluk vagy máshogyan ismerkedett meg az asztrális élet általános körülményeivel, természetesen a halál után többé-kevésbé ismerősnek találja ezt a világot, és ennek következtében nem kell a fejét törnie, hogy mit kezdjen magával.

Még az e témával foglalkozó okkult tanítás értelmes megítélése is - amint a tapasztalat bizonyítja - rendkívül előnyös az emberre a halál után, sőt az is komoly előnyt jelent, ha az ember már hallott valamit az asztrális élet körülményeiről, akkor is, ha ezeket a tanításokat a sok hipotézis egyikének tekintette, és többet nem is törődött velük. Mások esetében, akik az asztrális világgal kapcsolatos ismereteikben nem ilyen szerencsések, az a legjobb módszer, ha szemügyre veszik helyzetüket, és igyekeznek megérteni az előttük álló élet természetét, és azt, hogyan tehetik azt a leghasznosabbá. Ezen felül jól teszik, ha valamilyen tapasztalt baráttal beszélgetnek erről a kérdésről.

A fent leírt élet körülményei alkotják a kâmalokát, szó szerint a kâma vagy a vágy világának helyét, a skolasztikus teológia Limbuszát. Általában a kâmaloka kifejezés azt a helyet jelenti, amelyet értelmes és félig értelmes lények népesítenek be. Sokféle típusú és alakú élőlény tolong itt, amelyek annyira eltérnek egymástól, mint ahogyan egy fűszál különbözik egy tigristől, vagy a tigris az embertől, és természetesen az elhunyt emberi lényeken kívül sok más lény is él itt. (Lásd a XIX - XXI. fejezetekben) Áthatja a fizikai világot, az pedig az asztrálist, de mivel a két világ anyagának állapotai különböznek egymástól, együtt léteznek anélkül, hogy bármelyik világ lényeinek tudomásuk lenne a másik világ lényeiről. A két világ lakói egymás jelenlétéről csak rendellenes körülmények között vehetnek tudomást.

Így a kâmaloka nincs elkülönítve meghatározott helyszínként, csak a hozzá tartozó lények tudatállapotai választják el az asztrális sík többi részétől. Ezek a lények olyan emberi lények, akik már levetették a sűrű és az éterikus testet, de akik még nem szabadultak meg a kâmától, vagyis a szenvedély- és érzelmi természetüktől. Ezt az állapotot pretalokának is nevezik, mivel a preta olyan emberi lény, aki elvesztette ugyan fizikai testét, de állati természetének öltözéke még terheli.

A kâmalokai állapot az asztrális sík minden egyes alosztályában megtalálható.

A halál kapuján átlépők először komolyan zavart állapotában vannak, egyesek pedig meg vannak rémülve. Amikor szembe kerülnek azokkal a gondolatformákkal, amelyeket ők és a hozzájuk hasonlók teremtettek meg századokon keresztül - egy személyes ördög, egy haragos, és kegyetlen istenség és az örök büntetés gondolataival - gyakran esnek a félelem szánalmas állapotába, és hosszú időt tölthetnek heves mentális szenvedéssel, mielőtt megszabadulnának az ilyen buta és teljesen hamis elképzelésektől.

Az igazság érdekében meg kell említeni, hogy ez a szörnyű rossz csak az úgynevezett protestáns felekezetek között veszi fel legeltúlzottabb formáját. A nagy római katolikus egyház a purgatóriummal kapcsolatos tanításaival sokkal jobban megközelíti az asztrális sík helyes felfogását. Istenfélő hívei mindenesetre felismerik, hogy az az állapot, amiben röviddel a halál után találták magukat, csak ideiglenes, a feladatuk pedig az, hogy erős spirituális törekvéssel megpróbáljanak abból kiemelkedni, amilyen gyorsan csak tudnak. Eközben minden szenvedést, ami érheti őket, úgy fogadnak, mint amire jellembeli fogyatékosságaik csökkentése érdekében szükségük van, mielőtt magasabb és ragyogóbb régiókba léphetnének.

Így megértjük, hogy bár az embereket a vallásuknak meg kellett volna tanítania, hogy mit várjanak, és hogyan éljenek az asztrális síkon, a legtöbb esetben ez nem történik meg. Ennek következtében jó sok magyarázatra van szükség arról az új világról, amelyben magukat találják. A halál után azonban - éppúgy, mint annak előtte is - csak kevesen vannak, akik értelmesen közelítik meg a fejlődés tényét, és akik némileg megértik a helyzetüket, tudják, hogy mi a legjobb teendő. Manapság sok ember - "élők" és "holtak" egyaránt - foglalkozik azzal, hogy törődjön és segítsen azoknak, akik a halál utáni élet valódi természetével kapcsolatban tudatlanságban haltak meg. (Lásd a Láthatatlan segítők című XXVIII. fejezetet.) Sajnos azonban, ahogyan a fizikai síkon is, úgy az asztrális síkon is a tudatlanok csak ritkán készek arra, hogy hasznát vegyék a bölcsek tanácsának vagy példájának.

Egy olyan ember számára, aki fizikai halála előtt már megismerkedett az asztrális sík életének valódi körülményeivel, ennek az életnek az egyik legkellemesebb jellegzetessége a nyugalom és a teljes megszabadulás a kényszerítő létszükségletektől, mint például az evés és az ivás, amelyek megnehezítik a fizikai életet. Az asztrális síkon az ember valóban szabad, szabadon teheti azt, amit szeret, és azzal tölti idejét, amivel akarja.

Amint már említettük, az, aki fizikailag meghalt, folyamatosan visszahúzódik önmagába. A teljes élet és halál ciklusát így egy ellipszishez lehet hasonlítani, amelynek csak a legalacsonyabb része nyúlik le a fizikai világba. A ciklus első része alatt az Én lenyúlik az anyagba, az ív központja meg kell egyezzen a fizikai élet közepével, amikor az Én erői kimerülnek a kifelé áradásban, és elkezdődik a visszahúzódás hosszú folyamata.

Így minden fizikai testetöltést úgy lehet tekinteni, mint az Én - akinek lakhelye a mentális sík magasabb része - kihelyezését kifelé, az alsóbb síkokba. Az Én a lelket kihelyezi, mintha egy befektetés lenne, és azt várja, hogy befektetését tapasztalatokkal gazdagabban veszi majd vissza, amelyek majd új tulajdonságokat fejlesztenek ki benne.

A halál utáni élet asztrális síkon eltöltött része ezért határozottan az Én felé való visszahúzódás időszaka. A fizikai élet utolsó része alatt egyre kevesebbet kell az ember gondolatainak és érdeklődésének csak a fizikai dolgokra irányulnia, hasonlóképpen az asztrális élet során egyre kevesebb figyelmet kell szentelnie az alsóbb asztrális anyagnak, amiből a fizikai tárgyak mása áll, és a magasabb típusú anyaggal kell foglalkoznia, amelyből a vágy- és a gondolatformák állnak. Nem is annyira térbeli helyzetét változtatja meg (bár részben ez is igaz, lásd a XIV. fejezetet), mint inkább érdeklődése központját helyezi át. Ezért azután az elhagyott fizikai világ asztrális mása fokozatosan elhalványul, és élete egyre inkább a gondolatvilágban való életté válik. Vágyai és érzései még megmaradnak, ennek következtében - ami annak a készségnek tudható be, amellyel az asztrális anyag vágyainak és gondolatainak engedelmeskedik - az őt körülvevő formák igen nagymértékben a saját érzelmeit fogják kifejezni, amelyek természete határozza meg elsősorban, hogy élete boldog vagy szomorú lesz-e.

Bár ebben a könyvben nem foglalkozunk a halál utáni élet azon részével, amelyet a "mennyei világban", vagyis a mentális síkon töltünk el, azért, hogy teljesen megértsük, mi történik az asztrális síkon az asztrális testtel, szem előtt kell tartanunk, hogy az asztrális élet leginkább egy közbeeső szint az élet és a halál teljes ciklusában, előkészület a mentális síkbeli életre.

Amint már láttuk, a fizikai halál után hamarosan az asztrális test felszabadul, a tudat nézőpontjából kifejezve a kâma-manasz szabaddá válik. Ebből az alsó manasz azon része, amely nincs kibogozhatatlanul összegabalyodva a kâmával, fokozatosan felszabadul, és magával viszi azokat a tapasztalatait, amelyek alkalmasak arra, hogy a felső mentális test feldolgozza azokat.

Eközben az alsó manasz azon része, amely még mindig a kâmába belegabalyodva marad, az asztrális testnek egyfajta zavaros tudatosságot ad az éppen lezárt élet eseményeinek töredékes emlékezetével. Ha az érzelmek és a szenvedélyek erősek voltak, a mentális alkotórész pedig gyenge, akkor az asztrális test nagyon erőteljesen energikus lesz, és jelentős ideig fennmarad az asztrális síkon. Nagyfokú tudatosságot is fog mutatni a vele összekeveredett mentális anyag következtében. Másrészt viszont, ha az éppen bezárult földi életet inkább a gondolkodás és a tisztaság jellemezte, mint a szenvedély, akkor az asztrális test alacsony energiaszintű lesz, csak az ember halvány árnyéka lesz, és viszonylag gyorsan szétoszlik és megsemmisül.