A jelen pillanaton keresztül hozzáférsz magának az életnek – amit hagyományosan „Istennek” szoktak nevezni – az erejéhez. Amint elfordulsz attól, Isten megszűnik életedben realitás lenni, s ami számodra megmaradt, az csupán Isten gondolati fogalma, amelyben egyesek hisznek, illetve amit mások tagadnak. Még az istenhit is csupán gyönge pótszere Isten, életed minden pillanatában megnyilvánuló, élő valóságának.

– De a jelen pillanattal való teljes harmóniában élés nem jelenti-e minden „mozgás” megszűnését? Hát nem azzal jár-e a célkitűzés, hogy a jelen pillanattal való összhang átmenetileg megszakad, és aztán – a cél elérését követően – egy magasabb, összetettebb szinten újra összeáll? Úgy képzelem, hogy a termőtalajon át felfelé nyomakodó facsemete sem lehet tökéletes összhangban a jelen pillanattal, mert célja van: nagy fává akar válni. Talán, amikor már elérte kifejlett állapotát, akkor összhangban fog élni a jelen pillanattal.

– A facsemete nem akar semmit, mert ő egységben van a teljességgel, és a teljesség rajta keresztül cselekszik. „Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: – mondja Jézus – nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak, mégis, mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül.”25 Azt mondhatnánk, hogy a teljesség – az élet – azt akarja, hogy a facsemete fává váljon, de a facsemete nem az élettől elkülönülő dolognak látja magát, és önmagának ezért semmit sem akar. Ő egy azzal, amit az élet akar. Ezért nem aggódik vagy szorong. És ha fiatalon meg kell halnia, könnyedén meghal. Ugyanúgy adja át magát a halálnak, ahogy az életnek. Érzékeli, bármilyen haloványan is, hogy a Létből ered, a formamentes és örök, egy életből.

Akárcsak az ősi Kína taoista bölcsei tették, Jézus is azért irányítja figyelmünket előszeretettel a természetre, mert abban olyan erő munkálkodását látja, amivel az emberek elvesztették a kapcsolatukat. Az a világmindenség teremtő ereje. Jézus azzal folytatja, hogy: ha Isten az egyszerű virágokat ilyen szépségbe öltözteti, mennyivel inkább fog téged. Ezzel tehát azt mondja: a természet az univerzum evolúciós erejének gyönyörű kifejeződése, és ha az emberek összhangba kerülnek az a mögött meghúzódó értelemmel, ők ugyanazt az előrelendítő erőt még magasabb, még csodálatosabb szinten fogják kifejezni.

Légy hát hű az élethez azzal, hogy hű van a belső célodhoz! Amint jelenlevővé válsz, és ily módon teljessé abban, amit teszel, cselekedeteid spirituális erővel töltődnek meg. Eleinte talán nincs észlelhető változás abban, amit teszel, annak csupán a hogyanja módosul. Az elsődleges célod most az, hogy lehetővé tedd a tudat beáramlását abba, amit teszel. A másodlagos cél az, amit adott esetben a cselekvésed révén el akarsz érni. A cél fogalma korábban mindig a jövővel kapcsolódott össze, most azonban egy mélyebb cél létezik, ami kizárólag a jelenben, az idő kiiktatása révén található meg.

(...)

 

Amikor a cselekvés a Lét időtlen minőségével itatódik át: az a siker. Amíg nem áramlik Lét a tetteidbe, amíg nem vagy jelen, bármit is teszel, el fogsz benne veszni. A gondolkodásban és a külső történésekre való reagálásaidban is elveszted magadat.

– Pontosan mit értesz azon, hogy „elveszted magadat”?

– Lényed esszenciája: a tudat. Amikor a tudat (te) teljesen azonosult a gondolkodással, és ezért elfelejti lényegi természetét, elveszti magát a gondolatban. Amikor olyan gondolati-érzelmi képződményekkel azonosul, mint akarás és félelem – az ego elsődleges hajtóerői –, akkor ezekben elveszti önmagát. A tudat akkor is elveszti önmagát, amikor cselekvéssel és a történésre adott reakcióval azonosul. Ez esetben minden gondolat, minden vágy és félelem, minden tett és reagálás azzal a hamis éntudattal itatódik át, amelyik képtelen érzékelni a Lét egyszerű örömét, s annak helyettesítésére azért élvezetet, illetve néha fájdalmat keres. Ez a „Létfelejtésben” való élés. Ebben az állapotban, tehát, amikor nem emlékszel arra, hogy ki is vagy valójában, minden sikered csupán tűnő káprázat. Bármit is érsz el, hamarosan újra boldogtalan leszel, vagy figyelmedet teljesen leköti valamilyen újabb probléma vagy dilemma.

– Hogyan jutok el belső célom felismerésétől odáig, hogy rájöjjek, mit kell tennem külső szinten?

– A külső cél egyénenként nagyon különböző lehet, és egyetlen külső cél sem örök életű. Ki van téve az időnek, és később valamilyen más cél váltja majd fel. Egyénenként az is nagyon különböző, hogy életed külső körülményeit milyen mértékben változtatja meg az, ha a fölébredés belső célja mellett kötelezed el magad. Egyeseknél ekkor – hirtelen vagy fokozatos – szakítás következik be munkájukkal, élethelyzetükkel, kapcsolataikkal; valamennyi mély változáson megy keresztül. A változások némelyike magától indulhat el. Tehát nem gyötrelmes döntéshozatali folyamat, hanem hirtelen ráeszmélés vagy felismerés eredményeképp: „Ezt kell tennem!” A döntés „késztermékként” érkezik meg; nem gondolkodás, hanem tudatosulás révén. Egy reggel arra ébredsz, hogy tudod, mit tegyél. Akadnak, akik például azon kapják magukat, hogy egyszerűen kisétálnak őrült munkahelyi vagy élethelyzetükből. Mielőtt felfedeznéd, hogy külső szinten mi a neked való, mielőtt kiderítenéd, hogy mi az, ami beválik, mi az, ami az ébredő tudattal kompatibilis, talán azt érdemes tisztáznod, hogy mi nem jó neked, mi nem működik, mi nem fér össze a belső céloddal.

Másfajta változás érkezhet hirtelen, kívülről. Egy véletlen találkozás új lehetőséget és növekedést hozhat az életedbe. A régóta fennálló akadály vagy konfliktus megszűnhet. Veled együtt a barátaid is keresztülmennek ezen a belső átalakuláson; vagy elsodródnak tőled. Egyes kapcsolatok véget érnek, mások elmélyülnek. Talán elbocsátanak a munkahelyedről; vagy ott a pozitív változás közvetítőjévé válsz. Házastársad elhagy; vagy kapcsolatotok a bensőségesség új szintjére emelkedik. Némely változás felszínesen nézve negatívnak tűnhet, ám hamarosan rájössz, hogy valójában ezáltal valami új megjelenéséhez teremtődött meg a tér az életedben.

Eckhart Tolle - Új Föld (részletek)