1949-ben Bruno Gröning neve egyetlen éjszaka leforgása alatt a nyilvánosság reflektorfényébe került. A sajtónak, rádiónak, hiradónak állandó témája lett. A fiatal köztársaság lélegzetvisszafojtva figyelte a "Csodadoktor" körüli eseményeket - ahogyan őt hamarosan nevezték.

Filmet készítettek róla, tudományos vizsgálóbizottságot hívtak egybe, a hatóságok egészen a legfelsőbb grémiumig foglalkoztak Bruno Gröning esetével. A nordrheinwestfáliai szociális ügyekkel foglalkozó miniszter pert indított ellene a természetgyógyász-törvény megszegése vádjával. A bajor miniszter ellenben azt mondta, hogy egy ilyen "kivételes jelenség", működését nem szabad paragrafusok közé szorítani. A bajor belügyminiszter "önálló szeretetszolgálat"-nak nevezte müködését.

A lakosság mindenegyes rétegében heves vitát váltott ki Bruno Gröning esete. Az érzelmi hullámok a magasba szöktek. Papok, orvosok, újságírók, jogtudósok, politikusok és pszichológusok, - mindnyájan Bruno Gröningről beszéltek. Csodagyógyításai egyesek szerint egy felsőbb hatalom kegyelmi ajándéka, mások szerint sarlatánság volt. De a gyógyulások tényét orvosi kivizsgálások bizonyították.

Bruno Gröning 1906-ban, született Danzingban. A háború után üldözöttként Nyugatnémetországba emigrált, egyszerű dolgozó volt. A legkülönbözőbb munkákból tartotta fenn magát; volt ács, gyári- és kikötői munkás, táviratkihordó, gyengeáramú szerelő. Most hirtelen ott állt a nyilvános érdeklődés középpontjában. Csodagyógyításainak híre hamarosan elterjedt az egész világon. Minden országból jöttek betegek, kérőlevelek és ajánlatok. Gyógyulást keresők tizezrei keresték fel működési helyeit. Egy forradalom kezdődött el az orvostudományban.

De az ellenfelek is megjelentek. Befolyásos orvosok, egyházi funkcionáriusok, jogtudósok és egykori munkatársak mindent megmozgattak, hogy Bruno Göning működését megakadályozzák. Megtiltották, hogy gyógyítson, pert indítottak ellene. Minden törekvése, hogy működése rendezett körülmények között történjék, meghiúsult, részben az iránytadó társadalmi erők ellenállása, részben munkatársainak tehetetlensége vagy profitéhsége miatt. Amikor Bruno Gröning 1959 januárjában meghalt, az utolsó per éppen folyamatban volt. Az eljárást beszüntették, érvényes ítéletet soha nem mondtak ki ellene. De sok kérdés nyitott maradt.