…A PÉNZEM KEMÉNYEN DOLGOZIK ÉRTEM… - olvasom valamelyik bank hirdetésén, amelyik magas kamatot ígér -, és megpróbálom elképzelni, amint Forintok, Eurók és Dollárok keményen dolgoznak… nem sikerül. Pedig van fantáziám. Akárhogy igyekszem, csak embereket látok dolgozni pénzért, és nem pénzt emberekért. És szinte azonnal felmerül bennem a kérdés: ha emberek dolgoznak a pénzért, akkor miből származik az a kamat, az a jövedelem, amit a bank nekem ígér? Nem származhat másból, csak az emberek által teremtett értékből, abból is csak úgy, hogy aki az értéket létre hozta, kevesebbet kap, a bank – na meg én, ha belemegyek ebbe a játékba – lecsípünk belőle, anélkül, hogy megdolgoztunk volna érte…

Mérnök vagyok, nem közgazdász, és a gazdasági kérdésekhez még csak alapfokon sem értek. Egyvalamit azonban megtanultam, mégpedig azt, hogy ha jól tesszük fel a kérdést, akkor – és csakis akkor – kaphatunk jó választ.

Amikor barátaimnak említettem, hogy szerintem pénzből nem lehet pénzt csinálni, úgy néztek rám, mint aki semmit sem értett meg a világból, és szinte sajnálkozva oktattak ki: „dehogynem, például a tőzsdén”.

Félreéretések elkerülése végett nem árt tehát először tisztázni, hogy mi is a pénz valójában, hiszen azt senki nem gondolja, hogy egy színes nyomtatott papírdarabnak attól van más értéke, mert más számot nyomtattak rá. A pénz szimbólum – mára már az úgy nevezett aranyfedezet sem áll mögötte – és azt az értékteremtő munkát hivatott, vagy volna hivatott szimbolizálni, amit példának okáért a téglavető befektetett, amikor az agyagból téglát készített és kiégette, vagy – más példával élve – a kőműves munkájának megfelelő értéket, amikor a téglákból házat épített.

Hogy a téglavető megkapja-e a „megrendelőtől” a befektetett munkájának teljes ellenértékét, az már kétséges, és ugyanez érvényes a kőművesre is. Ugyanakkor megtörténik, hogy a téglát a befektetett energiát meghaladó ellenértékért adják tovább, nem is beszélve a házakról.

Igenám, de… attól függetlenül, hogy mennyiért adják tovább, sem a téglába, sem a házba nem kerül bele semmiféle befektetett többletmunka. Az értéke – a valódi értéke – tehát nem nő, mert nincs mitől. Hogy létezik akkor, hogy egyesek elképesztő vagyonokat tudnak összegyűjteni pusztán kereskedéssel vagy más módon, miközben a valódi értékteremtők, munkások, szolgáltatók, stb. rendszerint bérből és fizetésből próbálnak zöldágra vergődni – nem sok sikerrel. Mi történik azzal az értékkel, amit létre hoztak, és hogy alakulhat ki egy olyan helyzet a bolygón, hogy a világ javainak 80%-a a népesség 20%-nak a tulajdonában van, miközben a maradék javakon - a 20%-on - a lakosság 80%-a osztozik?

Nos, egyetlen épkézláb magyarázatot találtam erre a helyzetre, amit egyszerű szóval ELVONÁS-nak lehet nevezni. Az értékteremtő ember nem kapja meg a befektetett munkájának az ellenértékét, mert a megbízójának, munkaadójának célja a profit, azaz a többlet megteremtése és megtartása, illetve további befektetése. Ez tehát az elvonás első szintje, de még egy jó szándékú megbízó vagy munkaadó sem állhat meg ennyinél, hiszen az alkalmazott munkaerő után munkáltatói járulékot kell fizetnie az államnak, tehát azt is le kell vonnia a megteremtett értékből. Itt van hát az elvonás következő szintje. Amikor az értékteremtő ember megkapja a fizetését, bambán nézi a bruttó és a nettó közötti különbséget, és fejet csóválva ugyan, de megérti, hogy neki a maradékból további adót és egészségügyi biztosítást, nyugdíjalapot, szakszervezeti díjat stb. kell fizetnie, és ennek fejében aszfaltozott úton közlekedhet, egészségügyi ellátásban részesülhet, a gyermekei iskolába járhatnak, és valamikor majd talán még nyugdíjat is fog kapni. Íme az elvonás harmadik szintje. Azután abból, ami megmaradt, igyekszik megélni, de ott szembesülnie kell az elvonás negyedik szintjével, az áruforgalmi adóval, ami további 20-25%-ot vesz el tőle.

Így hát nem csoda, és nem is túlzás, ha azt mondjuk, hogy a megteremtett érték 80%-át vagy nem adják oda, vagy ilyen olyan módon visszaveszik tőle, és abban a pillanatban, amikor megpróbál legalább 21%-ot megtartani, máris adócsaló, aki „veszélyezteti a társadalmi jólétet”. Pedig nem. Csak azoknak a jólétét veszélyezteti, akik az elvonásból élnek.

Persze van még tovább is…

A becsületes, bérből és fizetésből élő embernek is laknia kell valahol, tehát szeretne egy lakást venni, de azt nem veheti meg a reális értékén, hiszen az építtetőnek is kell a „profit”, tehát többet kér érte, mint amennyibe neki került. Ez is elvonás, de - mivel az érték nagy -, csak részletekben lehet törleszteni, viszont az építtetőnek egyben és azonnal kell a pénz. Ekkor jönnek a bankok. Adnak pénzt, hát már hogyne adnának színes, nyomtatott papírdarabokat olyan embereknek, akik éjt nappallá téve dolgoznak, hogy értéket teremtsenek, és nem csak annyi értéket adnak vissza, amennyit kaptak, hanem sokkal többet. Hogy mennyivel többet, az a kamat mértékétől függ. És akkor még nem is beszéltünk illetékről és építmény- illetve ingatlanadóról, na meg arról, hogy ma már szinte egy lépést sem lehet tenni könyvelő és ügyvéd nélkül…

És így, lépésről lépésre, törvények, rendeletek és szabályok útvesztőjében, a mindennapi gondokkal küszködve még csak időnk sincs arra, hogy felkapjuk a fejünket: Te jó Isten! Bennünket arcátlanul és folyamatosan kirabolnak!

Eszembe jut egy kedves történet a nagy tudású nyugati emberről, aki elment Indiába, hogy magába szívhasson valamit a keleti bölcsességből. Felkeres egy gurut, és arra kéri, hogy tanítsa őt.

- Európaiakkal és amerikaiakkal nem foglalkozom – válaszolt a guru – mert nem hajlandók maradéktalanul betartani az utasításaimat.

- De én nem olyan vagyok, mint a többi. Én betartom.

- Na jó, tegyünk egy próbát. Holnap reggel állj ki a ház elé egy szál gatyában, magasra tartott kézzel, és maradj úgy, amíg bealkonyul.

Ki is ment a tudós reggel, feltartotta a kezét, és… megeredt az eső. Esett egész nap. Este fáradtan és ázottan ment be tudósunk a guruhoz, aki megkérdezte tőle:

- Na, mire jutottál?

- Hát, ahogy ott álltam felemelt kézzel, és csorgott rajtam végig az eső, az emberek meg jöttek, mentek, néztek… az jutott eszembe, hogy én milyen hülye vagyok!

A gurunak felcsillant a szeme:

- Kezdetnek nem is rossz!

Talán így a legkönnyebb szemléltetni, hogy a rosszból mindig jó születik. Ami ma rossznak tűnik – és minden bizonnyal az is – idővel hozzásegít bennünket ahhoz, hogy öntudatra ébredjünk, felismerjük és megértsük a folyamatok lényegét – és változtassunk rajta. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a fejlődésünkhöz és tudatosodásunkhoz szükséges rosszról van szó, amely ugyanakkor feltárja előttünk a kiutat.

Ahogy egy bölcs tanító fogalmazott: „Van éjszaka, és van nappal, de ez nem azt jelenti, hogy a nappal jó és az éjszaka rossz. Ha nem lenne éjszaka, soha nem látnátok meg a csillagokat, és nem is tudnátok arról, hogy van még mit elérni.”

Ki hamarabb, ki később, de egyre többen vesszük észre, hogy „milyen hülyék vagyunk”, hiszen hagyjuk magunkat kirabolni.

Hogy kik is állnak ennek a hatalmas rablásnak a hátterében, nem titok. Az egész rendszert kiötlő FED (az amerikai jegybank szerepét betöltő bankok egyesülete, akik a pénznyomtatás kizárólagos jogával rendelkeznek, és azt, mintha a sajátjuk lenne, kölcsön adják kamatra a „saját” államuknak) és leányvállalatai, az IMF és a Világbank. Ha a hírekből jól értesültem, és jól értettem – Magyarországon ma a teljes nemzeti össztermék 80%-át fizetjük ki – nem az adósság törlesztésére, hanem annak csak a kamatjára. Rengeteg többletmunkával és értékkel fizetünk színes nyomtatott papírokért.

Micsoda buli ez azoknak, akik ezt a rendszert létre hozták és működtetik! Mekkora érték áramlik hozzájuk anélkül, hogy részt vettek volna a megteremtésében! Nem csoda, hogy mindig találnak megvásárolható embereket, pártokat vagy éppen kormányokat, akik – lévén, hogy maguk is elvonásból és nem értékteremtésből élnek – hajlamosak az együttműködésre. Az adósokat pedig nagyszerűen kézben lehet tartani, ha nem azt teszik, amit mondanak nekik. És – mivel úgy tűnik – a civilizáltnak nevezett Európa és Amerika alaposan el van adósodva, annak ellenére, hogy a lakosság folyamatosan értéket teremt és dolgozik, egyes kormányok mozgástere attól függ, hogy kinek magasabb a fájdalomküszöbe, amikor a pénz világának urai érzékeny testrészeiket szorongatni kezdik…

Minden esetre nem ártana elgondolkodni azon, hogy hány külföldi bankot és biztosítótársaságot is tart el az ország? Mit jelent valójában, amikor egy – akár hazai – bank bejelenti, hogy ennyi meg annyi százmilliárd forint az éves „eredménye”? Mit jelent az „adósságszolgálat”, stb. Egy szóban is meg lehet adni a választ: ELVONÁST. És akkor még finoman fogalmaztunk.

Ennek az elvonásnak a résztvevői a Magyarországon lévő külföldi nagy áruházláncok is, hiszem a magyar munkaerő által megtermelt élelmiszereket nagy mennyiségben - az árakat lenyomva - vásárolják fel, és az így elvont „hasznot” már viszik is ki az országból. Döbbenten figyeltem, amikor olyan törekvésekről hallottam, amelyeknek értelmében törvényekkel kellene kötelezni a külföldi áruházláncokat, hogy 80%-ban magyar termékeket vásároljanak fel. Még szerencse, hogy terjed a szociális bolthálózat, ahol hamar kiderül, hogy a termék jobb és olcsóbb, és a termelő is jobban jár.

Az elvonásnak persze következményei vannak. Az ember az univerzum legetikusabb lénye, akár tud erről, akár nem. Akármit tenne is, érdem szerint megjutalmazza, illetve megbünteti magát érte. Az elvonás biztos tünete a rossz lelkiismeret. Olyan ember nincs, akinél ez nem jelentkezik, de sokan nagyon ügyesen elnyomják… és ekkor alakul át – jóvátétel helyett, ami még segíthetne – szorongássá és félelemmé. A félelem pedig előbb utóbb agressziót, fegyvert és háborút szül.

A félelem sajnos nem alaptalan. Jézus tanítása mindig érvényes marad: „Azt cselekedjétek másokkal, amit szeretnétek, hogy mások cselekedjenek veletek, mert ez a törvény.”

Az univerzum törvénye ez, és nincs ember, aki felülírhatná, vagy megkerülhetné.

Merre kereshetjük hát a kiutat? – kérdezhetnék sokan, akiknek elegük van az elvonásból.

Nos először is a pénzzel kapcsolatos gondolkodásmódunkon kellene változtatni. Ha felismerjük, hogy pénzből semmilyen körülmények között nem lehet pénzt csinálni, és saját magunk nem próbálkozunk elvonással – legyen az tőzsde, kamatra vagy uzsorakamatra kölcsönadott pénz, vagy olcsón veszem-drágán adom nyereség természetű – a lelkiismeret-furdalás terhe enyhül, a nyomás kisebb, az értékteremtő szándék erősebb és tisztább, és az univerzum – gyakran meg nem értett, de létező – törvénye szerint a bennünket érintő elvonás is csökkenni fog. Lehet, nem kellene eltartanunk annyi bankot, biztosítót, külföldi áruházláncot. Lehet, jobban kellene vigyáznunk megteremtett értékeinkre. Csak rajtunk múlik, melyik bankban, melyik boltba megyünk be, és miért. Az univerzum törvényeire nem könnyű ráhangolódni, amikor azt látjuk, hogy „mindenki ezt csinálja, mindenki a másikon próbál élősködni”, de jó volna felismerni azt is, hogy a jelenlegi gondolkodásmód az országok eladósodásához, gazdasági válsághoz, a pénzügyi rendszer összeomlásához vezet, és a klímaváltozás alaposan megrázza az egész bolygót.

Ami pedig az energiaválságot illeti, nos nincs ennél nagyobb téveszme. Egy energiavilágban élünk, ahol minden egyes rezgő elektron, proton és neutron „hátterében” ott kell lennie a mozgatóerőnek, a hullámforrásnak. Az egész univerzum energia, és ezt az energiát minden elektron át tudja venni. Az úgy nevezett szabad energia tehát nagyszámú, atomi méretű transzformátor egybekapcsolásával szinte bármikor megvalósítható volna. Nem vagyunk rászorulva a kőolajra, a gázra, a szénre, vagy az atomenergiára (ami végső soron nem más, mint egy nukleáris energiával működtetett gőzgép). Csak a hagyományos energiahordozók mögött álló érdekcsoportok és a befektetett munka nélkül keletkező „jövedelem” az az erő, amely ezen a kényszerpályán tart bennünket, még akkor is, amikor a klíma lassan a fejünkre omlik. Persze, nemzetközi egyezmények értelmében minden országnak vannak széndioxid kibocsátási kvótái. Ha valaki nem bocsátott ki annyi széndioxidot, amennyit az egyezmény értelmében megtehetett volna, a fennmaradó mennyiség kibocsátására való jogot eladhatja egy másik országnak. Nem kerül kevesebb széndioxid a levegőbe, de valaki megint jól meggazdagszik…

Az előttünk álló változások nem fogják tiszteletben tartani sem a felhalmozott „értékeinket”, sem a bankszámláinkat, de még az életünket sem. A gondolkodásmódunkat azonban meg fogják változtatni, ez nem kétséges. Nagy különbség azonban, hogy kényszer hatására változunk, vagy önként, öntudatra ébredve.

A "Nemzet" spirituális fogalom

Egy olyan világban, ahol egyre fontosabb szerepet kap a gondolkodás és az intellektus, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy az embernek – bármilyen furcsán hangzik is– nem az agya az egyetlen szerv szerv, amely képes döntéseket hozni. Legalább ennyire fontos - ha nem fontosabb - a szív. Nyelvünk híven őrzi ezen ősi tudást, hiszen ha valamit jó szívvel, szívesen teszünk meg másokért, ha szívvel-lélekkel küzdünk egy nemes cél eléréséért, ha egy ügyet szívbélinek tekintünk, az rendszerint olyan hozzáállást jelent, amely alkalmanként felülírja az agy hideg logikáját. Nem véletlen, hogy a szeretet szimbólumaként is leggyakrabban a szív jelenik meg, és soha sem az agy. Gondolattal nem lehet szeretni. Csak szívből.

A szívhez kapcsolódó érzések töltik el az embert lelkesedéssel, és ez az a központ, amelynek közvetítésével érezni tudjuk, hogy összetartozunk, hogy közös cél lebeg előttünk, hogy egymást mindenben hajlandóak vagyunk segíteni. Ez volt az a felemelő érzés, amely 56-ban nemzetté tette a népet. Ez volt az az érzés, amelyet az akkoriban lelkesedő, jó szándékú emberek mind a mai napig nem tudnak feledni.

Sajnos, nem voltak elegen…

Tényként állapítható meg ugyanis, hogy nem csupán gondolkodásmódban, intelligenciában van különbség az emberek között, de szívbéli képességekben is. A fejlődés hosszú folyamat, amelynek során az emberekben kifejlődnek az intellektuális és a szívbéli képességek, de a sorrend nem mindenkinél ugyanaz. Másrészt, ha az egyik fokozottabban van jelen, az még szinte semmit nem mond a másikról. Van, aki annyira tud szeretni, hogy a józan ész alig jut szerephez a nagy és esetenként önfeláldozó szeretetben. Van, aki nagyon okos, kiszámított, logikus, de a szeretet melegsége hiányzik minden megnyilvánulásából. És e két véglet között megannyi változat.

Az igazi természetesen az, amikor ez a két központ, az agy és a szív összhangban van, mindkettő fejlett, és cselekedeteinkben a szív – pontosabban az embertársaink iránt érzett szeretet - vezet. Ez a szeretet túlmutat a hétköznapi önös gondolatokon és megnyilvánulásokon, és képes legyőzni a félelmet. Ezért képes valaki saját magát is veszélynek kitenni, ha egy szeretett embernek nyújtott segítségről van szó, ezért feledkezik meg a szülő a saját testi épségének védelméről, ha gyermekét kell mentenie.

A szeretet azonban nem mérhető műszerekkel, és aligha mondhatnánk, hogy az anyagi világ, vagy éppen a fizikai testünk terméke. A szeretet lelki, spirituális kategória, mint ahogyan a „nemzet” fogalma is spirituális kategória, hiszen nem lehet csak kigondolni, hogy összetartozunk. Ahhoz, hogy ennek valami értelme is legyen, ahhoz, hogy közős húzóerővé váljék, nem elég az ész. Oda szív is kell.

„Az igazság szabaddá tesz.” – tanította Jézus 2000 évvel ezelőtt, de ahhoz, hogy valóban szabaddá tehessen, meg kell ismernünk. Ahhoz pedig, hogy megismerhessük, elkerülhetetlenül szembe kellene néznünk létünk alapvető kérdéseivel és félelmeink gyökerével, a halálfélelemmel. Szembe kellene néznünk azokkal a tényekkel, amelyeket ma már számos tudományág igazolt – mindegyik a maga területén és a maga módján -, nevezetesen, hogy az ember több mint anyag, és az evolúció elmélete (amely azt igyekszik elfogadtatni, hogy az élettelen anyagból terv és gondolat nélkül élő és gondolkodó ember lesz) alapjaiban ellentmond a fizika törvényeinek, a józan logikának, a személyes tapasztalatoknak és a kísérleti eredményeknek.

Az igazság szabaddá tesz, mert az igazság ismeretében félelmeink helyét átveszi a szeretet. Akiben erős a szeretet, az nem fél, nem ijesztget másokat, és megijeszteni sem lehet. Sem 23 millió románnal, sem Orbán Viktorral, sem a Mumussal. Akiben erős a szeretet, az szívében érzi, hogy összetartozunk, hogy együtt többre vihetjük, és esetenként csodálkozva és értetlenül áll azokkal szemben, akik fejlődésük során ezt a spirituális szintet még nem érték el. Nem érti, hogy miért nem érzi a másik ember is azt, amit ő. Nem is értheti. Itt az agy nem segít.

És ugyanilyen értetlenül állnak sokan, akik még nem tudnak a szívükre hallgatni, akikben még mindig erősebb a félelem, akiket könnyebb megijeszteni - és ezáltal vezetni, sőt, félrevezetni is könnyebb. Nem érzik az összetartó erőt, nem sejtik a lehetőséget, és erősen meg vannak győződve a maguk igazáról. Az önös érdekek érvényesítésének és a másokkal való összefogásra való képtelenségnek a hátterében azonban, ha igazán mélyre ásunk, megtaláljuk a félelmet, amely vágyaikkal keverve gyakran életük egyetlen mozgató rugója.

Ezt a félelmet pedig nem könnyű eloszlatni. Persze nem is lehetetlen. Amint a legnagyobb sötétséget is enyhíteni lehet egy kis fénnyel, úgy lehet a nagy félelmeket enyhíteni egy kis szeretettel. Ahogy a sötétség sem tud ellenállni a fények, úgy foszlik szerte a félelem a szeretet hatására. Mert nincs önálló léte. A szeretet hullámhossza mindent felülírhat. És ha már jobbjaink azt hirdetik, hogy „Az igazság szabaddá tesz!”, akkor érdemes volna az igazságban való építkezést stabil alapra helyezni. Olyan alapra, olyan igazságra, amely nem változik korok, kormányok és érdekek kénye kedve szerint. Ez az igazság pedig az, hogy az ember test, szellem és lélek egysége, amely egységben a lélek és a szellem elsődleges, anyagtól független, rezgésszámát, energiaszintjét tekintve anyag fölötti. Ezzel szíve mélyén mindenki tisztában van. Akkor is, ha nem akar tudomást venni róla. Akkor is, ha nem látja még át az összefüggéseket.

Akinek halálközeli élményben volt része, azt nem kell erről meggyőzni. Mint ahogy arról sem, hogy testen kívüli állapotban, energialényként is ugyanúgy létezik, él, gondolkodik, mint korábban, amíg a fizikai test funkcióit használta.

Ez az egyetlen felismerés megszabadíthat a halálfélelemtől, és ezzel a félelmeink nagyobb része is nyomtalanul szertefoszlik. Az igazi szabadság azonban akkor jön el, amikor az Univerzum törvényeit is megismerjük, és megtanulunk alkalmazkodni hozzájuk. Akkor ugyanis egészen más perspektívában látjuk majd életünket, létünket és lehetőségeinket.

Amint eltűnik a félelem árnyéka, azonnal tudni fogjuk, hogy összetartozunk, hogy együtt, egymást segítve többre megyünk …és ismét nemzetté áll össze a nép, amely találmányaival eddig is gyakran bámulatba ejtette a világot.

Vajon milyen ötletgazdagság, hatékonyság és tehetség szabadul fel bennünk, ha az igazság végre szabaddá tesz?

És most gondoljunk azokra, akik mindezt nem értik és nem érzik. Egyetlen módon segíthetjük őket: elfogadással és megértő szeretettel. És akkor szívük megnyílik majd, mint a virágbimbó a nap sugarainak a hatására.

Balogh Béla