Bükk déli lábánál, a Leskó-patak völgyében fekvő község Heves megyéhez és az Egri főegyházmegyéhez tartozik.

     Először a XIII. században említik a települést, amelyet a török csapatok többször feldúltak, de végleg csak a Rákóczi-szabadságharc 1706-os hadi eseményei miatt néptelenedett el.

A birtokos egri káptalan 1731-1734 között a Rajna vidékéről és Bajorországból származó jobbágyokkal telepítette újra.

     A legendás hagyomány szerint még a német betelepülés előtt a Verpelétet Egerrel összekötő erdei út mellett egy remete lakott, aki gyakran egy tölgyfára függesztett Mária-kép előtt ájtatoskodott. Halála után a képet elfelejtették. Egy alkalommal egy verpeléti asszony vak leányával Egerbe menvén, megpihent a tölgyfa alatt. A kislány a gallyak közé mutatva egyszer csak megkérdezte: Mi az ott a gallyak között? Visszanyerte látását. Ettől kezdve sok csoda történt a kép előtt, amelyről az elhelyezett ezüst és réz fogadalmitárgyak is tanúskodnak.

     A képet előbb egy fakápolnában, majd az 1738-ban felépült kőtemplomban helyezték el. A sok csodás gyógyulás hitelességének megállapítására Barkóczy Ferenc egri püspök vizsgálatot rendelt el. Az összegyűlt ezüst fogadalmi tárgyakból Esterházy Károly püspök a kegykép számára díszes ezüst keretet készíttetett, ezáltal megmentve a kincseket a lefoglalástól, amely II. József intézkedései miatt sok kegyhelyet sújtott. A múlt század elején a Habsburg-ház Egerben tartózkodó tagjai is felkeresték a kegyképet.

     Bár Fuchs Ferenc egri érsek 1810-ben a képet már kegyelmi képnek nevezi, mégis csak 1953-ban nyilvánították kegyhellyé a templomot, amelyet a Kármelhegyi Boldogasszony tiszteletére szenteltek. Valószínűleg ezzel magyarázható, hogy megtaláljuk itt a Bánság legnagyobb búcsújáró helyének, Máriaradnának (ma Radna, Románia) Skapulárés Szűzanya kegyképét egy érdekes fogadalmi képen.